Brexit: a brit alsóház magához ragadta a kezdeményezést

Share Button

A brit alsóház megint látványosan szembement hétfőn késő este Theresa May miniszterelnökkel, és megszavazta 329-302-re azt a módosítót, amivel a képviselők saját maguk napirendre tűzhetnek szerdán egy sor indikatív szavazást a brexitről, és véleményt mondhatnak arról, melyik alternatívát tudnák többséggel támogatni.

Alapvetően a kormány határozza meg, hogy milyen indítványoknak biztosít vitát és szavazási lehetőséget, ezt vették most ki a kezéből szerdára a képviselők. Végül a kormány így módosított indítványát 327-300-ra szavazták meg.

Az újabb óriási pofont begyűjtő May korábban elmondta, hogy nem támogatja az egyébként egy tory képviselő által jegyzett, de pártokon átívelő módosítót, és azt akarta elérni, hogy a konzervatívok szavazzanak ellene. Ettől még források szerint nagyon is számoltak azzal, hogy átmehet ez a módosító javaslat, aminek a kormány azzal próbálta elejét venni, hogy maga is felajánlott különböző véleménynyilvánító szavazásokat a hétre a képviselőknek.

A módosító támogatói ezt azonban azzal utasították el, hogy nem bíznak abban, hogy a kormány az összes lehetséges brexitalternatíváról hajlandó lenne szavazást kiírni.

A szavazás közben derült ki, hogy a kormány egy újabb minisztere, Richard Harrington lemondott, mert nem volt hajlandó May iránymutatásának megfelelően szavazni. Később két másik miniszter is távozott. Végül a miniszterekkel együtt harminc tory képviselő fordult szembe Theresa Mayjel.

A BBC szerint így a szerdai vitán, majd szavazásokon olyan alternatív javaslatokról mondhatnak véleményt a képviselők, amik között ott lehet May már kétszer nagy többséggel leszavazott megállapodása mellett akár:

  • a brexit visszavonása,
  • egy újabb népszavazás,
  • May megállapodása kiegészítve azzal, hogy vámunióban maradnának a britek,
  • May megállapodása plusz a vámunió, kiegészítve hozzáféréssel a belső piachoz,
  • kanadai típusú szabadkereskedelmi megállapodás,
  • rendezetlen kilépés.

Ezzel az alsóház maga próbálhat meg valamilyen alternatív brexitforgatókönyv mögé többséget felsorakoztatni. Először derülhet ki, hogy ennyi féle opcióból melyik elfogadása tudna reális eséllyel többséget kapni az alsóházban – vagy akár az is, hogy egyik sem.

MAY KORÁBBAN AZT IS JELEZTE MÁR, HOGY A KORMÁNY EGYIK SZAVAZÁST SEM TEKINTENÉ MAGÁRA NÉZVE KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰNEK

– például ha az szembemenne a toryk programjával –, de „konstruktívan együttműködne” a képviselőkkel. A jelzésértékű szavazások nem kötelezik a kormányt lépésre, de ettől még elég komoly súlya lehet, hogy a képviselők melyik javaslatot tudják esetleg támogatni. Eddig ugyanis csak abban értettek egyet, mit nem szeretnének: May megállapodását, és a rendezetlen kilépést is leszavazták már többször is.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a hétfői szavazás után azt mondta, hogy a kormánynak komolyan kell vennie az elkövetkező folyamatot. A felmerülő alternatívák között pedig annak is ott kellene lennie, hogy bármilyen megállapodásról megerősítő népszavazást is tartsanak.

May korábban azzal érvelt a módosító ellen, hogy ez a lépés veszélyes precedenst teremthet (habár ez alapvetően megint azt mutatta meg, mennyire nincs már kellő befolyása Maynek a pártja felett, ami egy másik miniszterelnök esetében nem feltétlen lenne így). A szavazás után a kormány közleményben azt írta, hogy ez felborítja az egyensúlyt a demokratikus intézmények – vagyis az alsóház és a kormány – között. Arra kérték a képviselőket, hogy legyenek realisták a felmerülő lehetőségeknél, hogy azok olyanok legyenek, amikről az EU is hajlandó lenne tárgyalni. Ha pedig ezekhez hosszabb halasztásra lenne szükség, akkor vegyék figyelembe, hogy ebben az esetben EP-választásokat is tartaniuk kellene.

Csak a partvonalról nézheti

May rettentő kínos helyzetbe került azzal, hogy az alsóház kivette a kezéből a szerdai szavazásokat. Abban reménykedhet, hogy amennyiben a képviselők esetleg nem tudnak alternatív javaslatok mögött sem többséget felmutatni, akkor újult erővel mutogathatna az alsóházra, hogy az nem képes semmit megszavazni, és megint a saját megállapodását ajánlhatná fel.

Viszont ahogy a Sky News is kiemelte, amennyiben bármelyik másik alternatívát megszavazza az alsóház többsége, akkor a kormány meglehetősen nehéz helyzetbe kerülne, amennyiben nem abba az irányba próbálná utána kormányozni a brexitfolyamatot.

Egy másik, munkáspárti módosítót 314-311-re szűken elutasítottak hétfőn este. Ez azt fektette volna le, hogy a kormánynak egy héttel a brexit elhalasztott dátuma előtt szavazást kellett volna kiírnia arról, hogy akarnak-e a képviselők rendezetlen kilépést, vagy pedig inkább további hosszabbítást kérnek az EU-tól.

Nem tudott előállni újabb szavazással

May hétfőn korábban kijelentette, hogy továbbra sincs meg a többség a kétszer már leszavazott, az EU-s kilépés feltételrendszerét rögzítő brexitmegállapodása elfogadásához. Ezzel eldőlt lényegében, hogy kedden nem tartanak róla harmadik szavazást is az alsóházban.

 

Index / washingtonpost

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük