Egy olcsó és zseniális villanyautó: Fiat

Share Button

A Centoventi-tanulmány a bizonyíték arra, hogy az olasz gyártó újra formába lendült.

A Fiat mindig is a kisautók szakértője volt, a gond csak az, hogy még mindig a több mint 10 éves 500-as adja a kínálatának gerincét, a 8 éves Panda III is kiöregedett már (legutóbb 0 csillagos lett a töréstesztje), az utolsó Punto gyártását pedig tavaly fejezték be 13 év után.

Épp ezért volt jó látni Genfben, hogy a torinói gyártó ismét készül valamire a kisautók szegmensében. A Centoventi-tanulmány – amelynek neve a Fiat 120. születésnapjára utal – természetesen elektromos hajtású, és sokak szerinta Panda 4. generációját tisztelhetjük benne.

De nem ettől zseniális a kisautó, hanem a páratlan variálhatóságtól és személyre szabhatóságától, ugyanis a tervezésénél a „kevesebb több” elvet alkalmazták. Amikor majd gyártásba kerül, a Fiat szerinta piac legolcsóbb villanyautója lesz,de ennek az az ára, hogy csak egyféle színben készül majd, és az alapváltozatban olyan kis akkumulátor lesz, hogy a hatótáv éppen eléri a 100 kilométert.

Viszont felárért akár három további, első ülések alá rejthető akkumulátort is vásárolhatnak majd a tulajdonosok, amivela hatótáv már elérheti a tekintélyes 500 kilométert.A hajtásláncról semmit sem árultak el, csak annyit, hogy elektromos. A Fiat szerint a kevesebb mint 5 perc alatt beépíthető plusz akkuk nem rontják a menettulajdonságokat és a karosszéria passzív biztonságát.

Az alapból egyszínű külsőt olykor redőzött felületű, könnyen cserélhető sárvédő- és tetőbetétekkel, lökhárítókkal, kerékburkolatokkal lehet majd egyedivé tenni.Választani lehet, hogy a tetőnyílásba nyitható ablak, elhúzható vászontető vagy tetőboksz kerüljön,sőt, napelem is választható lesz, amely annyi energiát termel, hogy a légkondi mellett különböző kijelzőket is képes működtetni. A gyári grafikák alapján akár kabrióvá is át lehet alakítani a kocsit.

Minimális méretű a műszerfal, a 10 colos beépített kijelző mellett a sofőra saját okostelefonját használhatja kiegészítő kijelzőként,de felárért egy másik 10 colos óriáskijelző is rendelhető lesz, amivel már szélesvásznú képernyőt kap a vevő.

Egy másik digitális kijelző a külvilág felé továbbít üzeneteket a szélvédőn át, amely például az autómegosztó szolgáltatásoknál lehet hasznos, dehátrafelé is lesz egy kijelző,amely közösségi médiás üzeneteket vagy fizetett reklámokat jeleníthet meg, kizárólag álló helyzetben.

A Genfben kiállított négyszemélyes Centoventiben kivehető, lehajtható utasülés volt, de a végleges változatba még számos más, környezetbarát anyagból készített üléstípus lesz rendelhető a kanapé stílusútól a gyerekülésen át az asztallá hajtogatható munkaállomásig.

Az utasteret utólag megvásárolható, vagy3D-nyomtatóval akár otthon is kinyomtatható kiegészítőkkel(pl. pohár- és telefontartók, asztalok, ajtózsebek, dobozok stb.) lehet feldobni. Ezeket a tárgyakat szabadalmaztatott, a legóéhoz hasonló technikával kell rögzíteni. Ötletből tehát nincs hiány, már csak az a kérdés, hogy hány évet kell várnunk a szériaváltozat érkezésére.

Forrás: Origo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük