Erős volt tavaly a cégek felvásárlási étvágya

cég

Share Button

Erős évet produkáltak tavaly a cégek a felvásárlási és összeolvadási piacon, aminek eredményeként a közepes méretű tranzakciók száma globálisan 2,5 százalékkal bővült éves alapon. Bár a világgazdasági bizonytalanságok lerontják a hangulatot, a várakozások szerint az idei évben is kitarthat a cégek üzleti étvágya.

Globálisan 8166 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre tavaly, ami 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban publikált hasonló adatokat.

A tranzakciók összértéke 719 milliárd dollár volt, ami 5,4 százalékos növekedést jelent.Az összérték 19 százaléka kötődött magántőke-alapú kivásárláshoz, 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kedvező gazdasági környezet idén a fennálló piaci bizonytalanságok ellenére is további növekedést hozhat a szegmensben – derül ki a BDO Magyarország közleményéből.

Tavaly globálisan a felvásárlási tranzakciók 23 százalékára az ipar és vegyipar szektorban került sor, 20 százalékkal részesedett a TMT (technológia, média, telekommunikáció), míg 13 százalékkal az üzleti szolgáltatások, 11 százalékkal pedig az energetika és bányászat szektora vette ki részét a piaci folyamatokból.

2018-ban két régióban zajlott az összes felvásárlás fele: az Észak-Amerikai régió volt a legaktívabb, az itt lezajlott tranzakciók 28 százalékát tették ki a globális mennyiségnek. A második legjelentősebb régió Kína volt, az itt lezajlott ügyletek az összes tranzakció 22 százalékát képviselték.A FÁK országait is magában foglaló kelet-közép-európai régióban 2018 a korábbinál passzívabb időszaknak bizonyult: 242 összeolvadás/felvásárlás történt, ez 14 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi hasonló adatoktól.

„A Mergermarket által összegzett, az előző félév során kilátásba helyezett, de még le nem zárt tranzakciók száma jelenleg 7851-en áll, ami 6 százalékkal alatta marad a tavaly ilyenkor mért szintnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az idei évben feltétlenül visszaesésre kell számítanunk – mutat rá Boross Ákos, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere. – A bizonytalanságot okozó tényezők (elsősorban a kínai gazdaság lassulása, a Brexit, a kínai-amerikai gazdasági viták) pozitív megoldása még tovább növelhetik az év során az befektetői étvágyat és ezáltal a tranzakciós aktivitást.”

A hazai piacon mind a pénzügyi, mind az energetikai, mind a TMT szektorra jelentős aktivitás volt jellemző.2019-ben a pozitív trend folytatódására számít a BDO Magyarország, a tranzakciók számát érezhetően növelheti a Fitch és az S&P globális hitelminősítők felminősítése is,amelyek tovább javíthatják a hazai befektetési célpontok pozitív megítélését.

Origo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük