Negyven év után derült ki: nem öngyilkos lett az ukrán zenész

Share Button

Negyven évvel a halála sikerült bebizonyítani, hogy 1979-ben valószínűleg megölték Volodimir Ivaszjuk ukrán zeneszerzőt és költőt, majd a halálát öngyilkosságnak állították be, derül ki egy új vizsgálat eredményeiből, írja az MTI.

Ivaszjuk több száz dalt írt, a legismertebb a Cservona ruta (Vörös vadrózsa), amit 1971-ben a Szovjetunió legjobb dalának választottak. Ezen a felvételen ő látható öltönyben a mikrofonnál.

Ivaszjuk 30 éves korában halt meg, 1979 májusában találták meg felakasztva egy Lviv melletti erdőben, katonai területen. A vizsgálat akkor arra a következtetésre jutott, hogy a “pszichésen sérült” zeneszerző öngyilkosságot követett el. Ugyanakkor éveken át járta az a hír, hogy a zeneszerzőt valójában az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB emberei végezték ki. A zenész halála ügyében az ukrán főügyészség 2009 elején egyszer már újraindította a vizsgálatot, de 2012 novemberében bűncselekmény hiányában lezárta. 2014 júniusában ismét megnyitották az aktát, és 2015 februárjában Roman Fedik Lviv megyei ügyész nyilvánosan kijelentette, hogy a zeneszerzőt a KGB munkatársai ölték meg.

Olekszadr Ruvin, a Kijevi Törvényszéki Tudományos Kutatóintézet igazgatója az Ukrinform ukrán hírügynökségnek elmondta, hogy a Lviv megyei ügyészség kérésére a rendelkezésre álló jegyzőkönyvek alapján rekonstruálták az öngyilkosságot. Arra a következtetésre jutottak, hogy Ivaszjuk nem lehetett öngyilkos.

A kijevi intézet munkatársai rekonstruálták Ivaszjuk halálát: kerestek egy hasonló fát, ugyanazon a környéken, halálának idejében, és egy hozzá hasonló statisztát megkértek, hogy másszon fel erre a fára, majd kössön egy olyan csomót, ami kötelet a faághoz rögzítette. Ezt nem sikerült, nem tudott olyan csomót kötni a 170 centi magasságban található ágra, amit 1979-ben találtak, de még létra vagy más eszköz segítségével sem, amiket viszont egyáltalán nem találtak ott akkoriban.

A KÖTÉL FELKÖTÉSÉHEZ UGYANIS A STATISZTÁNAK VALAMIRE FELÁLLVA KÉT EMBER, EMELVÉNY NÉLKÜL PEDIG LEGALÁBB HÁROM SEGÍTSÉGÉRE VOLT SZÜKSÉGE.
Ivaszjuk ruházatán pedig nem találtak semmilyen nyomot, ami arra utalt volna, hogy felmászott a fára.

 

index / hirflow

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük