Tegyék meg ezt a szívességet, és rúgjanak ki minket! – kérte egy brit EP-képviselő

Share Button
Az Európai Parlament nagyon szeretne világos iránymutatást kapni a brit kormánytól, hogy végülis milyen keretek között szeretnének kilépni, ehhez képest azonban soha ilyen közel nem volt a megállapodás nélküli brexit lehetősége. Az EP plenáris ülésen vitatkozott a témáról, de közben elfogadtak olyan döntéseket is, amelyek a rendezetlen kilépés hatásait enyhítik.

Kedden este a brit alsóház másodszor is nagy többséggel elutasította Theresa May brit kormányfőnek a kilépés feltételrendszeréről az EU-val közösen elfogadott megállapodását. Így a brit képviselők szerda este előbb a rendezetlen kilépés elutasításáról, csütörtökön pedig arról szavazhatnak, módosítani akarják-e a kilépés március 29-i dátumát.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke azt mondta, hogy akik a brexit ügyében most irányt tudnának mutatni, azok a brit alsóház tagjai. Hozzátette: ebben a helyzetben az a cél, a lehető legkevesebb kárt szenvedjék el a polgárok és a vállalatok a La Manche csatorna mindkét oldalán. Timmermans hivatkozott egy brit kormányjelentésre is, mely szerint a megállapodás nélküli kilépés 9,1 százalékkal veti vissza a gazdasági növekedést. „Ezt képesek elfogadni, beáldozzák a munkahelyeket?” – tette fel a kérdést a brexitpártiaknak.

Michel Barnier brexitügyi főtárgyaló napról-napra egyre közelebb kerül ahhoz, hogy kijelentse magáról: az elmúlt években teljesen feleslegesen dolgozott. Maga Barnier sem tagadta, hogy a megállapodás nélküli kilépés még sosem került ennyire közel, mint most. Azért kiemelte, hogy ha a britek rendezetten akarnak távozni, annak egyetlen módja az, hogy a már letárgyalt megállapodást végre jóváhagyja az alsóház, de tudjuk, ez már kétszer nem történt meg.

Barnier úgy fogalmazott, hogy a szerda esti, a rendezetlen brexitről szóló szavazás után a brit kormánynak kellene elmondania az EU-nak, hogy milyen megállapodás mögé tudnak parlamenti többséget felsorakoztatni. „Nagyon súlyos helyzetbe kerültünk” – fejezte be értékelését.

Valószínűleg a jelenlegi Európai Parlament legvitatottabb személyisége a brit kilépéspárti politikus, Nigel Farage. Ha ő mond beszédet, akkor biztos, hogy lesznek közbekiabálások, illetve taps és fütty vegyesen. Most azzal kezdte mondandóját, hogy reméli, 20 év után ez lesz az utolsó beszéde az EP-ben és nem kell majd ide visszajönnie. Farage nem szereti a bonyolult dolgokat, azt mondta, szeretnének kilépni az EU-ból, hogy ne Brüsszelből irányítsák a briteket, hanem legyenek saját maguk urai. Azonban előrevetítette, hogy szörnyű lesz a következő EU-csúcs, ahol a brit miniszterelnök várhatóan hosszabbítást fog kérni.

Hasonlóan nyilatkozott a Marine Le Pen frakciójában ülő Gerald Batten, aki egyetlen dolgot kért: „Tegyék meg ezt a szívességet, és rúgjanak ki minket!”

Az északír Lucy Anderson arról beszélt, hogy az ő hazájában az emberek az unióban szeretnének maradni, a brit kormányban teljes a káosz és most egy olyan faágon ülnek, amelyik egy gyors sodrású folyóban a vízesés felé száguld. Az ír Seán Kelly azt mondta, hogy Írországban a mezőgazdaságban egy rendezetlen kilépés azt jelenti, hogy mindenki csődbe megy. Sőt, szerinte ha határ lesz Írország és Észak-Írország között, akkor a békemegállapodás is veszélybe kerül.

A bizonytalanság érezhető az Európai Bizottság napi sajtótájékoztatóin is. A testület szóvivője, Margaritisz Szkínász a sokadik kérdés után a következőt javasolta az újságíróknak:

„A VÁLASZOKÉRT KERESSÉK LONDONT, NE BRÜSSZELT.”

Az Európai Parlament közben elfogadott több jogszabályt, amelyek igyekeznek enyhíteni egy megállapodás nélküli brexit hatásait. Ezek többek között garanciát nyújtanak az Erasmus-programban részt vevő brit diákoknak és tanároknak, hogy ösztöndíjuk végéig maradhassanak az EU-ban, lehetővé teszik a jelenlegi keretek közötti légi és közúti szolgáltatásokat, valamint engedik a halászatot egymás vizein. Az intézkedések időtartama korlátozott, és az unió egyoldalúan fogadja el őket azzal a feltétellel, hogy az Egyesült Királyság hasonló intézkedéseket vezet be.

Forrás: Index

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük