Trump megerősítette, hogy vasárnap 10 amerikai városban megkezdik az illegális migránsok kitoloncolását

Share Button

Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak megerősítette, hogy vasárnap legalább 10 amerikai városban megkezdik az illegális migránsok kitoloncolását.

A nagyvárosokban – köztük Miamiban, Los Angelesben, Baltimore-ban, Chicagóban – tervezett razziákat június elején jelentette be Mark Morgan, a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) ügyvezető elnöke, majd a június végén, a tervezet időpont előtt pár nappal Donald Trump elnök elhalasztotta a végrehajtását.
Az illegális migránsok – vagy legalábbis egy részük – begyűjtése vasárnap kezdődik meg és több napon keresztül tart. A letartóztatottakat kitoloncolásuk előtt gyűjtőközpontokban – vagy helyhiány miatt esetleg szállodákban – helyezik el. Amerikai sajtóinformációk szerint a családokat lehetőség szerint együtt helyezik el, ám előfordulhat, hogy a kiskorú gyermekekre külön központokban vigyáznak majd.
Matthew Bourke, az ICE szóvivője szerdán közleményben tudatta, hogy a hivatal a munkatársak biztonsága és védelme érdekében nem hoz nyilvánosságra részleteket az intézkedésről. Az ICE tisztségviselői azonban újságíróknak elmondták: az akciók során elsősorban mintegy kétezer olyan illegális migránst keresnek, akiknek a kitoloncolását már korábban elrendelték, de a bírósági felszólítás ellenére sem hagyták el az országot.
Az Egyesült Államokban becslések szerint jelenleg mintegy 12 millió illegális bevándorló tartózkodik. Többségük Mexikóból vagy más közép-amerikai országokból érkezett. Egyes, demokrata párti politikusok által irányított tagállamokban – például Kaliforniában vagy New York államban – kifejezetten védelmet élveznek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezekben az államokban a helyi rendfenntartó erők nem működnek együtt a szövetségi hatóságokkal az illegális migránsok kiutasításában. Kaliforniában egyébként például éppen a héten írta alá Gavin Newsom kormányzó azt a törvényt, amely ingyenes orvosi ellátást biztosít a 25 éves, vagy annál fiatalabb, szegény sorsú illegális migránsoknak.
A Trump-kormányzat június elején már megállapodott a mexikói kormánnyal a migráció megfékezéséről. Ennek fejében Washington felfüggesztette a kilátásba helyezett vámok bevezetését.
A Fehér Ház pénteken bejelentette: Donald Trump hétfőn fogadja Jimmy Morales guatemalai elnököt, és tárgyalásaik napirendjén a migráció és biztonsági kérdések lesznek. Amerikai sajtóértesülések szerint a két elnök egyezményt ír alá, amelyben a guatemalai vezető kijelenti, hogy országa biztonságos a menedéket keresők számára. A várható megállapodás értelmében Guatemalának kötelező lesz megindítania a menedékjogi eljárást minden olyan migráns ügyében, aki – útban az Egyesült Államok felé – belépett az ország területére.

 

mti / demokrata

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük